Elõadók: Szakcsi Béla - zongora Kathy Horváth Lajos - hegedûk, brácsa Produkciós adatok: Felvétel: Phoenix Stúdió Zenei rendezõ: Tóth Ibolya Hangmérnök: Bohus János Vágás: Vincze Veronika Borítófotó: Szilágyi Lenke Portréfotók: Huszti István Design: Yasar Meral Architect: Bachman Gábor

Hallgatom Szakcsi és Kathy Horváth fantasztikus felvételét, és egy kettõs kép tûnik ki: mintha üveglapra fotózott portrékat helyeztek volna egymás mögé. Látom az egyiket a másikon keresztül: ezek õk - és ugyanakkor én is. Azonos módon gondolkozunk. Én szintén improvizálva komponálok, csak engem a ceruza rettenetesen fékez a gondolataim megjelenésének pillanatában. Náluk a gondolat nemcsak rögtön hallhatóvá válik, hanem visszahat önmagukra és hat egymásra is, ami csak ilyen magasfokú hangszeres virtuozitás és ötletgazdagság mellett lehetséges.

Eötvös Péter

Az egyik legcsodálatosabb érzés improvizálni - az ember egy másik idõben él közben. Megváltozik az érzékelés: a percek, a másodpercek más idõtartamúvá válnak, mint egyébként. Az agyban elraktározott tapasztalatok ilyenkor nagyon intenzíven törnek fel, szinte már nem is mi bányásszuk õket elõ. Ez a tudás egyébként mindenkiben megvan, csak nem élnek vele az emberek; s mivel az európai kultúrában az improvizáció-oktatás nem kap kellõ hangsúlyt, idõvel elfojtódik, elkorcsosul ez a velünk született képesség. Mozart és Beethoven korában még kötelezõ volt az improvizáció egy interpretáló mûvész számára. Az a zongorista, aki nem tudott egy zenei témára rögtönözni, érdektelenné vált. Így mi csak annyiban jelentünk újat, hogy visszaállítunk a helyére egy régi hagyományt.

Ami ezen a lemezen hallható, az a stúdióban egy levegõvétellel jött ki belõlünk. Bementünk, lejátszottuk, kijöttünk. Ha késõbb nekifutottunk volna még egyszer, valami más sült volna ki belõle, így aztán elõtte nem is próbáltunk. A felvételek karakterét egy-két mondat erejéig megbeszéltük, de csak ennyi, kész. Valójában megismételhetetlen rögtönzés az egész.

Szakcsi Lakatos Béla

Megtanulni és tükörképszerûen továbbadni valakinek a gondolatait, érzéseit - tisztességes dolog. Ám hiányzik belõle az elõadómûvész személyisége, saját elképzelése és mondanivalója a világról. Így ebben a formában a múlt megidézését teljességgel nem tudom elfogadni. A zenei és a többi mûvészi képzés hibájának tartom, hogy az akadémiákon inkább gépies utánzókat, mintsem igazi alkotó embereket nevelnek. Az oktatás lépcsõfokait nem lehet átugrani, mindazonáltal nem csupán visszafelé kellene haladnunk. Bachot és Mozartot is a mai kornak megfelelõen kell tudni játszani, hiszen az az eredeti kultúra és miliõ, amelyben alkotottak, már régen letûnt.

A kortárs zene számomra nem csupán a zenei szabadságot jelenti, és nem valamiféle modernizmust, hanem annak az álarc nélküli, hiteles kifejezését, amit most érzek, látok és hallok. Ezen a felvételen, például, speciálisan elhangoltam a hegedût. Mondhatnánk, hogy "ilyen még nem volt", de nem ezzel a céllal tettem. Nem annak kell kitûnnie, hogy milyen nehéz az utánzása, hanem hogy ezáltal mennyivel szebbé és érdekesebbé válik a hangzás.

Kathy Horváth Lajos

Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híres zeneszerzõvé és a klasszikus zene jeles interpretálójává váljon. Ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a dzsesszel, s ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól.

Az ötvenes-hatvanas években a magyarországi dzsessz elsõdleges terepe a szórakoztató- és vendéglátóipar volt, ebben a körben játszottak legkiválóbb muzsikusaink, többek között a gitáros Kovács Andor. Szakcsi az õ együttesében tûnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott – így szerepelt az Anthology ’67 címû válogatáson. LDL nevû triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott elsõ díjat kapott, 1970-ben Pege Aladár kvartettjével pedig a Montreux-i Dzsesszfesztivál II. díját nyerte el, s ezzel megnyíltak elõtte a nemzetközi dzsessz-színtér kapui is.

Zürichtõl Varsóig, Nürnbergtõl Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel. A külföldi dzsessz-zenészekkel való együttmûködésébõl az ütos George Jindával közös lemezek tûnnek ki – a George Jinda és Chieli Minucci alkotta Special EFX szólistájaként Szakcsi tizenegy korongon szerepelt szerzõként, illetve elõadóként –, a nyolcvanas évek derekán ezeknek köszönhetõen köthetett szerzõdést az amerikai GRP kiadóval (Sachi, 1988; Mystic Dreams, 1989; Eve of Chance, 1992; Straight Ahead, 1994). Chick Corea többször is méltatta Szakcsi szerzõi és elõadói kvalitásait, aki napjainkig a mûfaj olyan nagyságaival játszott együtt, mint Carmen Jones, Frank Zappa, Art Farmer, Mark Ledford, Dave Weckl, Omar Hakim, Terri Lyne Carrington, Marvin “Smitty” Smith, Jay Leonhart, Gerald Veasley, Victor Bailey, Randy Roos, Zoller Attila, Rodney Holmes, David Sanchez vagy Mike Richmond.

A hazai dzsessztörténetben – elõbb a Rákfogó, majd a Saturnus együttessel – Szakcsinak elévülhetetlen szerepe volt a fúziós dzsessz térnyerésében. Ugyancsak a hetvenes évek kezdetétõl tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola dzsesszzongora szakán, ahol Keith Jarrett, Chick Corea és Herbie Hancock példája alapján a klasszikus zene és a dzsessz összefonására is hangsúlyt fektetett. Ennek keretében kezdte újra tanulmányozni Bachtól kezdve Bartók, Sztravinszkij, Schönberg és Webern mûveit.

Mindeközben a cigány folklór gyûjtésével és színpadi mûvekké formálásával is foglalkozott. Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be elsõ cigány musicalét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. Bestia címmel 1989-ben rock-operát írt a Rock Színház felkérésére Báthory Erzsébet életérõl, Amerika felfedezésének ötszázadik évében pedig Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház.

Mindazok számára, akik figyelemmel kísérték a Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla munkásságát, kitûnhetett, hogy – példaképe, Leonard Bernstein „útmutatása” szerint – egyaránt otthonosan mozog valamennyi zenei mûfajban. Az operaénekes Horváth Ádámmal és a népdalénekes Écsi Gyöngyivel magyar népdalfeldolgo-zásokat (Virágom, Virágom, 1988), Vukán György zongoramûvésszel négykezeseket (Conversation for two pianos & orchestra, 1998; Das Duell I-II-III. – Vukán-Szakcsi in Gottingen, 1998; Conversation Plus 1999, Fourehand, 2000) jelentetett meg, s miközben sorra napvilágot láttak további dzsesszfelvételei (Kõszegi Imrével és Jackie Orszáczkyval: Journey in Time, 1998; Bob Mintzerrel és Peter Bersteinnel: On the way back home, 2001), az utóbbi tíz évben egyre mélyebbre merült Kurtág György kompozícióiban; Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez szerzeményeinek behatóbb megismerése pedig jelenleg foglalkoztatja.

Az eddig elkülönülõ zenei mûfajokból közös nyelvet teremteni – alighanem ebben rejlik Szakcsi elhivatottsága, és ennek jegyében került most sor Kathy Horváth Lajossal évtizedek óta tartó improvizációinak elsõ felvételére.

Kathy Horváth Lajos híres zenész családban született; édesapja, id. Kathy Horváth Lajos és nagybátyja, Horváth Sándor a negyvenes-ötvenes évek legnépszerûbb dzsesszgitárosai közül valók. A kis Kathy Horváth ötéves korában kezdett hegedülni, de hamarosan rákapott az otthonában hallott többi hangszerre is: a zongorára, a gitárra, a hárfára és a cimbalomra. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy az egyiken jobban játsszon, mint a másikon, s ehhez az édesapjával és cimbalmos bátyjával vívott „hangszerpárbajok” csak fokozták az ösztönzést.

Az OSZK Zenei Stúdiójában folytatta tanulmányait. Csajkovszkij, Brahms és Paganini hegedûmûvei mellett a dzsesszbõl, a cigányzenébõl és abból a fajta vendéglátóipari muzsikálásból merített ihletet, amelyre a mûfajok összegzése volt jellemzõ. Így került kapcsolatba Cziffra György zongoramûvésszel, aki – például id. Kathy Horváth Lajossal – maga is hosszú éveken át játszott az Arizona lokálban.

A kortárs – fúziós és free – dzsessz elõadójaként a hetvenes évek kezdetén, többek között a zongorista Szakcsi Lakatos Béla és Szabados György, a gitáros Babos Gyula, a dobos Jávori Vilmos és Kõszegi Imre, valamint a szaxofonos Ráduly Mihály társaságában vált ismertté, a Rákfogó, a Ráduly, a Szakcsi és a Szabados együttesekben. A nemzetközi free dzsessz színtéren is kimagasló Szabados György Az esküvõ (Hungaroton, 1974) címû mûve volt az elsõ lemezfelvétel, amely rögzítette Kathy Horváth Lajos egyéni játékát, s amely a kortárs zene és az avantgárd dzsessz összefonódásának kiemelkedõ produktuma azóta is.
Ezektõl az évektõl mindmáig Bartók, Boulez, Schönberg, Ligeti, Kurtág, Lutoslavski, Penderecki, Sztravinszkij, Eötvös mûvei jelentik Kathy Horváth számára az inspirációt.

1976-ban a Cziffra György Alapítvány ösztöndíjasaként a Párizs melletti San Lise-be került. Elõbb Ivry Gitlis növendéke lett, akinek a hegedûjátéka mindmáig meghatározó élmény számára, majd miután Cziffra György bemutatta Yehudi Menuhinnak, a mester tanítványának, 1985-ben pedig tanársegédjének választotta. 1983-ban Kathy Horváth a Menuhin rendezte Bartók Emlékverseny I. díját nyerte meg. Párizsi évei alatt – az ott élõ– klarinétos-szakszofonos Seffer Józseffel (Yochk’o Seffer) készített felvételeket, melyek közül a Chromophonie 1. és a Chromophonie 2. komoly visszhangot váltott ki.

Magyarországra a rendszerváltozás évében, 1990-ben tért vissza. Azóta a Filharmónia szólistájaként koncertezik, és emellett 1996-ban megpályázta és elnyerte a – cigány kulturális központként, illetve az elsõ cigány színházként mûködõ – Napház igazgatói tisztségét. Zeneszerzõi és elõadómûvészi munkássága elismeréseképpen 2001-ben a Közársasági Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetéssel jutalmazták; és ugyanebben az évben jelent meg a bogos Lorinszky Attilával közös Vázlatok címû albuma.

Közel tíz éve már, hogy hegedûinek és brácsáinak különleges elhangolásával Kathy teljesen egyedülálló elõadásmódot és hangzásvilágot alakított ki. Ez a játék – a szimpla és páros fogások alkalmazása az elhangolt hangszereken – kiemelkedõ improvizációs készséget, nagyfokú koncentrációt és rendkívüli hangszerismeretet igényel. Az In one breath felvételén négy elhangolt és egy normál hangolású hegedût, valamint egy elhangolt brácsát használt, gyûjteményének Guarneri, Landolphi, Panormo, Gagliano és Nemessányi mesterek által készített darabjaiból.